„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” – Köszönjük ’56 hősei!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját ünnepeljük. Számomra az idei ünnep egyszerre jelenti a tiszteletadást a magyar múlt hősei iránt és egyszerre a jövőbe nézést. A szabadságharc szele még sosem vágta ennyire az arcomat, mint most.
Meg kell értenie a Kedves Olvasónak személyes hangvételemet. A gyökereimről van szó. Arról, ami vagyok, és amivé lenni akarok. Hiszen napról napra formál, megtart és küldetést ad. Véleményem szerint alapvető dolog, hogy az ember lánya vagy fia ismerje múltját, ismerje meg honnan jött, miért az, aki, kik és hogyan adták át az alapvető értékeket számára. Közhelyesnek tűnhetnek az említettek, mégis úgy érzem a mostani generációknál kevéssé van jelen a tudni akarás és megismerés érzése. A globalizáció könnyen beszippantott bennünket, s mostanra mintha már csak egy beolvasztott tömeggé válna az emberiség. Pedig hazánk történelme, vagy éppen családjaink egyedi és megismételhetetlen tettei tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Ettől függetlenül 1956 nem csak az én ügyem, hanem rajtam kívül 9 830 484 emberé is. De szűkítsük ezt most le kb. 2700 emberre. Igen, Dusnok község lakosságáról van szó. Tudniillik falunkban is végbementek a forradalmi események. A dusnoki nép a Pesti Srácokkal együtt mondta ki: Elég volt!
De hogy is történt mindez? Nagyon röviden a következőképpen: Október 24-én elindultak a mozgolódások a magánlakásoknál, ahol néhány fős társaságok vitatták meg a rádióhíreket. A közhangulat egyre nyugtalanabbá és feszültebbé vált. Másnap, október 25-én a piaci napon a dusnoki férfiak nyilvánosan éltették a budapesti ifjak bátorságát és a forradalmat. Megkezdődtek a szerveződések. Október 26-án a mai József Attila Művelődési Ház mellett álló "hősi" szovjet emlékművet ledöntötték. A jelenlévő tömegek lelkébe megmagyarázhatatlan szabadság költözött. Ezt követően este mintegy 1200 fő vonult fel a dusnoki utcákon. A rendőrség épületéből eltávolították a különböző kommunista eszméket hirdető feliratokat, vörös csillagokat, a Népköztársaság címerét és az ott megtalálható Sztálin mellszobrot. Ez utóbbit az utcán, a tömeg előtt összetörték. Október 27-én megalakult a Dusnoki Forradalmi Bizottság a helyi események vezéralakjainak vezetésével. Október 28-án felbomlik a Munkás-Paraszt tsz. Az ott fellelhető állatállomány egy kicsiny részét levágták, majd a húst jóval alacsonyabb áron kimérték az éhező lakosság körében. Továbbá a budapesti forradalmároknak is juttattak élelmiszercsomagokat. Kijelenthetjük, hogy a dusnoki Forradalmi Bizottság törekvései teljesen egybeforrtak és megegyeztek a szabadságharc követeléseivel. Egyebek mellett szabad Magyarországot, a szovjet csapatok kivonulását, a hazaárulók megbüntetését és a beszolgáltatások új alapra helyezését kívánták. Érdemben még keveset tudtak tenni, amikor elérkezett november 4-e, történelmünk sokadik borús órája.
Aztán csend lett. És a csend azóta is honol. Ajkunk néma maradt a hála kifejezésére. Életét adta azért, hogy szabad légy! Érted, ez mit jelent? Az evangélium szerint nincs attól nagyobb szeretet, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Leírom és kimondom helyettetek is: Köszönjük '56 hősei!
A forradalmárok álmai ma is aktuálisak és talán sosem voltak még ennyire. A forradalom és szabadságharc fiatal hősei példát adnak arról, hogy hazaszeretettel, bátorsággal, hittel és hűséggel érdemes Magyarországért és saját közösségünkért dolgozni, sőt harcolni. Újra ki kell állnunk azon - hajdanán - közös európai értékeink mellett, amelyek már jó néhány éve mély válságba kerültek. Itt az idő, hogy számot vessünk arról, mi mit tehetünk a jövőnkért. Ugyanis ezután rajtunk a sor.
Márai Sándor:
Mennyből az angyal (részlet)
Nem érti ezt az a sok ember,Mi áradt itt meg, mint a tenger?Miért remegtek világrendek?Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.De most sokan kérdik: mi történt?Ki tett itt csontból, húsból törvényt?És kérdik, egyre többen kérdik,Hebegve, mert végképp nem értik -Ők, akik örökségbe kapták -:Ilyen nagy dolog a Szabadság?