Rólunk

Kedves Látogató! 
Néhány pontban megfogalmaztuk mi az, amiért napról napra fáradozunk. Engedje meg, hogy ezt megosszuk Önnel.


A Szérűskert Egyesület célja:

Az Egyesület célja, hogy Dusnok község tagjainak főként mezőgazdasági és állattartási tudását megőrizze és átörökítse a következő generációk számára. 

Nem kisebb célt tűztünk magunk elé, mint faluközösségünk fenntartható fejlődésének elérését. Mindezt pedig képzéssel szeretnénk elérni. Képzésre a faluközösség tagjait fogjuk felkérni, hiszen az ez irányú tudás itt van közöttünk. Ezt Együttműködési Megállapodás keretében képzeljük el, ahol az előadók témáit összegyűjtjük, azt rendszerezzük, hogy hasznos gazdasági fórumok jöhessenek létre. 

Nem csupán azt szeretnénk elérni, hogy a falunkban megtalálható szakértelmet és tudást megőrizzük és átadjuk a következő generációknak, hanem azt is, hogy mindezen tudásunk bővüljön, kiszélesedjen. Ezért Együttműködési Megállapodásokra törekszünk olyan felsőoktatási intézményekkel, akik ebben segítségünkre lehetnek, így biztosítva az emelt szintű tudás megszerzésének lehetőségét.

Az óvodás kortól a vállalkozóvá válásig olyan segítő hátteret szeretnénk nyújtani az itt élő embereknek, amely biztosítja számukra a használható tudás megszerzését, és amelyet majd pénzre tudnak váltani. Ez lehetőség annak is, aki nem született gazdagnak.  

Céljainak eléréséhez elengedhetetlen az együttműködés:

- Az Önkormányzattal és intézményeivel

- Az óvodával, az iskolával és a pedagógusokkal

- Az egyház közösségeivel és képviselőtestületével

- Orvosainkkal

- A már működő egyesületekkel és a vállalkozókkal

- A polgárőrséggel és rendőrséggel

Az együttműködés lényege: Helyi értékeken alapuló Gazdasági Tudásközpont létrehozása és működtetése a faluközösség személyes közreműködésével a család, a vallás és a hazaszeretet szellemiségében. 

Gyakorlati kivitelezés: 

A Szérűskert maga két épületegyüttesből tevődik össze: 

1. Ólrendszer: A térségünkre jellemző hagyományos állatfajták bemutatására ólrendszert hoz létre az Egyesület. Az óvodások és iskolások együttműködési megállapodás keretében lehetőséget kapnak az állattartás, valamint a mögötte lévő kertben a növénytermesztés ismeretének megszerzésére. A gyerekek élőben tapasztalják meg, hogy milyen a vállalkozás, és számukra ismeretlen problémákat oldanak meg, ami a képességüket és a csapathoz való tartozást teszi próbára.
2. Főépület: A főépület hármas funkcióval bír. Egyfelöl alkalmas a helyi gyermekek fogadására, továbbá az oktatóteremben megvalósulhat a felnőttképzés, végül pedig lehetőséget teremt a városi osztályok fogadására és a faluturizmusra. 

Építészeti tanulmánytervünket a Galériában lehet megtekinteni. 

Köszönjük megtisztelő érdeklődését!

Szegedi József
elnök



© 2016 SZÉRŰSKERT EGYESÜLET, 6353 DUSNOK, TULIPÁN U. 25. HRSZ: 069/2
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el